Ne hagyj el, Kékszemű Csillagom
Ne hagyj el, Kékszemű Csillagom,
Különben magamra maradok.
Ne hagyj el, Életem,
Mert nélküled üres vagyok.
Könyörögve kérlek, ne menj el!
Hallom, amit mondasz, de nem hiszem el.
Szeretsz, de közben vétkezel.
Elhagysz. S ez több, mint elég.
Szívem megszakad, közeleg a tél.
Hullanak a levelek, mint a könnyeim,
Szívem megszűnik dobogni, hisz nincs már mi élteti.
Már nincs. Már nincs, csak tán az emlékeimben.
Boldog békeidők, szoros ölelések.
Kiábrándulás
Nem tudom hol van,
És azt sem, hogy mit csinál,
Ilyen tájban már hívni szokott,
Ez nem vitás.
Kértem, hogy jöjjön,
Nem is válaszolt.
Fél, hogy kiábrándít?
Talán nem is valós.
Két kezembe szorítottam,
Percekre és másodpercekre,
De a szavak nem nőnek,
Órára se hetekre.
Mindig elmegy,
Mindig itt maradok,
Sírva állok az ablaknál,
S ő csak integet és elrobog.
Újra itt vagyok a szoba csendjében,
Nélküle csak a vele töltött képsorokat idézem.
Mert mit is csinálhatnék egyedül?
Már nem tudok sírni se és élni se Nélküle immár…