Hárman mindhalálig!

2 650 Ft

Műfaj / Kategória:

Rövid leírás

Te szoktál álmodni? Mert Selena Lowell igen, és álmait irányítani is tudja. Te miben hiszel? Boszorkányokban vagy szellemekben? De mi van a vámpírokkal, és a vérfarkasokkal?

2012-t írunk… Magyarország egyik eldugott kis falujába nyugodt, de halott szívvel tér vissza Selena Lowell, vérfarkas kedveséhez. Boldogságukat hamarosan beárnyékolja Selena egyre több jövőbe látó álma, vámpír mestere Marcus, vámpír férje Erik, és a legnagyobb ellenség, a Vihar farkasok felbukkanása.

Hamarosan a félig vámpír, félig vérfarkas lányt nem vezérli más, csak az érzelmek, a mágia és a vérszomj. Meddig fogja tudni uralni vérszomját Selena?

Selena Lowell naplója egy olyan történet, amely a mindent elsöprő szerelemről szól, vámpírokkal, vérfarkasokkal és mágiával körítve.

A fellegekben
2012. január 1. vasárnap
A decemberi hónapom tényleg olyan volt, mint egy téli álom, amire vágytam. Ébren álmodtam.
Egy hét után még mindig nem tértem magamhoz, hogy Erik él, hogy jól van, hogy nyugodtan fekhetek le Ben karjaiban aludni.
Két hét elteltével már felszabadultan tudtam nevetni, és száz százalékosan boldog tudtam lenni.
Mikulás után pedig nekem is megjött a mikulás. De vigyázunk, nehogy teherbe essek addig, még ki nem tanulmányozom, hogy hordhatnék ki egy félig vámpír, félig vérfarkas, kicsit emberi gyermeket.
Antonnal is újra jó barátok lettünk. Volt, amikor még horror estet is tartottunk a magunk szórakozására, a többiek nagy örömére.
Még Zoéval is elmentem templomba. Igen, egy igazi, felszentelt templomba. Úgy voltam vele, hogy ha átlépem az épület küszöbét, lehet, hogy porrá égek. Akkor aztán kiderül, mi is voltam igazán. De nem derült ki. Még a megmaradt emberi lényemnek köszönhetően átléphettem a küszöbön. Feszélyezve és idegesen kezdtem volna végigülni a misét, de Zoénak köszönhetően nem kellett, mert nem akart a templomban maradni.
Olykor elmerengve néztem ki az ablakon a ködbe, hátha felbukkan egy vámpír. De nem jöttek… Erik is törlődött a decemberi hónapban a fejemből.
Boldog voltam. A fellegekben jártam.
Készültünk az ünnepekre. A Karácsony előtti hetet a vérfarkasok a Hold hetének nevezik. Háromnapos disznótort tartottunk, ahová a családom is hivatalos volt.
Mikor bontották szét a malacot, akkor én fogtam az egyik lábánál. A pirosan kibuggyanó, párolgó vér láttán eljátszottam a gondolattal, hogy csak belenyalnék. De gáz lenne, mert ott vannak a szüleim.
Szentestekor itthon voltunk a családdal meghitten, na és persze Ben. A karácsony első napját Jiméknél töltöttük Zoéval, szüleimmel, Bennel, Evelinnel és a fiúkkal. Második napján pedig ők látogattak el hozzánk.
Élveztük az ünnepet. Karácsonyi dalokat hallgattunk, miegymás. Úgy viselkedtünk, mintha semmi gondunk nem lenne, pedig a szüleimen kívül mindannyian tudtuk, hogy a vámpírok, vagy a Vihar-farkasok fel fognak bukkanni.
Tudtuk, hogy erőt gyűjtenek, attól függetlenül, hogy most csend van.
Vihar előtti csend…

Vissza a valóságba
2012 január 2. hétfő
Kezdődnek az álmok, amik visszahúznak a valóságba a fellegekből. Sok vámpír között voltam, akikkel szemben hatalmas tekintélyem volt, mivel Marcushoz tartoztam. Marcushoz!
Dühös, heves és gyilkológép voltam, aki nem félt szembeszállni senkivel. Azokkal a vámpírokkal sem, akikkel egy társaságban éltem. Féltek tőlem. A tekintetemtől… A szememtől, amely vegyesen izzott. A vörös színű szememben a vámpír-, az aranybarnában pedig a vérfarkastekintet tükröződött.
Nekitámadtam egy vámpírnak is, aki félelemtől üvöltve kiáltotta: „A szemed! A szemed!”

Sosem lesz ennek vége?! Mit rejtegetsz előlem még, jövő?
Érzem a reggeli ébredésem óta tartó kínzó fejfájásból, hogy Marcus itt van a közelemben.
Mit akarsz még tőlem? Hát nem volt elég, amit tettél velem?

2012. január 6. péntek
Hívtak a többiek, hogy menjek ki. De nem mentem. Ben nincs itthon, én meg nem akarok összezördülni vele. Tuti nem nézné jó szemmel, hogy ha Trevorékhoz mennék bulizni. Akárhogy is próbálja titkolni, féltékeny rá, pedig nincs oka. Nem tehetek róla, hogy van olyan ember, akinek az illata és a vére ellenállhatatlan számomra.
Nehezemre esik, de Trevornál már egyre jobban vissza tudom fogni magam.

2012. január 8. vasárnap
– Ébredj! Kint esik a hó! – suttogta a fülembe Ben.
Lassan kinyitottam a szemem és rámosolyogtam.
– Gyere! – nyújtotta felém kezét.
Lassan kicsusszantam Zoé mellől az ágyból, és megfogtam Ben kezét. Kimentünk közös szobánkból, át a nappalin. Kintről hangos nevetgélések, viháncolások hallatszottak. Kiléptünk a tornácra. Evelin és Jim onnan figyelték nevetve a fiúkat, akik félmeztelenül, egy szál rövidnadrágban hemperegtek a hóban, vagy éppen fürdették egymást hógolyózva.
Nevetve néztem én is őket, és gyönyörködtem a sűrű hóesésben, ami már teljesen betakart mindent. De nem sokáig gyönyörködhettem, mert huncut mosollyal megrohamoztak a fiúk és felkaptak. Kedvesen belevágtak a hóba, majd fürdetni kezdtek, ami hócsatába torkollott. Nagyon jó volt, bár nem ehhez öltözködtem a selyem topomba és a hozzá tartozó rövidnadrágba hajnali négykor.

21:19
Ebéd után hazajöttük Benéktől Zoéval. Ma élveztük a havat, de már olvad. Holnapra csak sár és lucsok marad a helyén.
Most pedig Benhez bújok, és nézünk valami filmet.

23:49
Ben bealudt a filmen. Én kitartóan végignéztem.
Azt hittem ezidáig, hogy mind a ketten meg fogunk tudni szabadulni Erik emlékétől és képétől, de Ben újra felhozta őt beszélgetésünkben.
– Szoktál gondolni Erikre? Arra, hogy él és inkább vele lennél, mint velem?
Összehúzott szemöldökkel néztem a mellettem fekvő Benre.
– Erik… – sóhajtottam. – Szoktam rá gondolni, igen. Örülök, hogy él. Erik és én egyek vagyunk, mint ahogy veled is. Szerinted itt feküdnék melletted, ha vele akarnék lenni?
– Nem.
– Na ugye. Erik és én köztem van egy olyan kötelék, amit soha senki nem fog tudni szétszakítani. Még te sem – támaszkodtam kezemre. – De elmondom még egyszer, és gondolom nem utoljára. Soha nem hagynálak el újra, és soha nem okoznék neked fájdalmat. Szeretlek, és ezt a köteléket sem szakíthatja szét senki.
Ben elmosolyodott. Odahajolt hozzám és megcsókolt.
De van még valami, amit viszont nem mondtam el neki.
Azt észrevette már rajtam, hogy a hangulatom hétfő óta változatos. De azt nem vette észre szerencsémre, hogy az érzelmi hullámaim katasztrofálisak.
Néha bizonytalan vagyok Bennel kapcsolatban, vagy nem is tudom, hogy fejezzem ki magam. Néha olyan láthatatlannak látom magam mellett, mintha ott se lenne. És olykor mintha semmi érzelem nem fűzne hozzá. Mintha blokkolná valaki az érzelmeimet. De ez csak pár percig tart és utána egy villanás, majd felszínre tör minden csodálatos érzelem, amit valaha éreztem és érzek Ben iránt. Csak úgy árad belőlem, mert imádom és szeretem.