Webshop

Új életre ébredve II.

3 390 Ft

Műfaj / Kategória:

Rövid leírás

Ahogy visszatér az emlékezete, Jázmin mindent hátrahagyva siet vissza a kislányához. Semmi mást nem akar, csak elválni kegyetlen férjétől és Debórával együtt új életet kezdeni Krisztián mellett. De a terve balul üt ki már a legelején, amikor a határnál nem a barátnője, hanem a férje, Miki várja őt. Az első pillanattól kezdve fogságban érzi magát. Még mindig retteg tőle, ennek ellenére vele kell mennie, ha ismét látni szeretné a lányát. Miki viselkedése viszont teljesen összezavarja őt. Mintha nem ugyanaz az ember lenne, aki volt. De tényleg lehetséges, hogy egy olyan agresszív ember pár hónap leforgása alatt ennyire megváltozzon? Ha igen, mi okból tenné? És miért akarja olyan kétségbeesetten helyre hozni az elkövetett hibáit? Izabella nem érti mi lehet a háttérben. Ennek ellenére minden szavát elhiszi. Egyszerűen nem érti mi történik vele. Ő Jázmin és Izabella egyszemélyben, mégis úgy érzi a lénye ketté akar szakadni. Jázmin mindenáron vissza akar térni Krisztiánhoz, aki megtanította őt félelem nélkül szeretni, míg Izabella a férjével maradna, mindent félredobva, a családja érdekében. A lelkében kész háború dúl. A szerelem és a család között kell választania, de képtelen rá. A szívére vagy az eszére hallgasson? Már majdnem sikerül döntésre jutnia, feladva ezzel saját boldogságát, amikor hirtelen, Krisztián ismét felbukkan az életében és mindent felforgat.

I. FEJEZET

Jázmin a kocsi hátsó üléséről bámult ki az ablakon. Az egyre távolodó házakból, mezőkből viszont nem sokat látott. Csak azon járt az esze, hogy fogadja majd a férje a hírt, miszerint él, és mennyire lesz dühös, amiért hónapokon át nem jelentkezett. Beleborzongott, ha csak erre gondolt.
Indulás előtt felhívta a barátnőjét, aki lényegében a férje testvére is, hogy hozza át neki a határon a személyi igazolványát. Anélkül aligha léphette volna át a vámot.
Ahogy közeledtek a határhoz, egyre nyugtalanabb lett. Eszébe jutott, hogy mennyire fog aggódni a szerelme ha rájön, hogy mit tett. De tudta, helyesen döntött. Már alig várta, hogy láthassa a kislányát, hogy újra a karjaiba zárhassa és megóvhassa őt mindentől.
Pár méterre a határátkelőtől megálltak. A sofőr, aki Magda egyik barátja volt a közeli faluból, gondterhelt pillantást vetett a lányra, ahogy az kiszállt az autóból. Semmi más nem volt nála, csak egy kis váltáska. Nem tudta a történetét, mégsem tetszett neki, hogy Romániába akar átmenni.
– Biztos nem gondolta meg magát, kisasszony? – kérdezte, mielőtt elment.
– Nem, dehogy – válaszolt Jázmin mosolyogva. A vám mindkét oldalán kocsisorok kígyóztak. Kíváncsian kutatott a szemével az autók között. Nem is számíott rá, hogy a barátnője olyan hamar odaér. Meglepetésére épp akkor haladt át a határon, amikor odanézett. A sógornője kocsija, a piros Opel, akadálytalanul gördült elé és azonnal megállt.
Majd földbe gyökerezett a lába, amikor az autóból nem Bianka, hanem Miki szállt ki, a férje. Még mindig ugyanolyan rémisztő jelenség volt, mint amilyenre emlékezett. Alacsonyabb Krisztiánnál, nyugtázta elégedetten a nő. Viszont nála magasabb volt. Széles válla, sportos megjelenése és erős kezei felidézték benne, hogy miért is fél tőle. Rövid, szőkésbarna haját hátrasimította a kezével, ahogy kiszállt az autóból. Barna szemeiben Jázmin különös csillogást vélt felfedezni, mikor felé lépett, amit nem értett. Sötétkék rövidujjú pólót és farmernadrágot viselt. A nő szinte túlöltözöttnek érezte magát a fekete vászonnadrágjában és fehér szvetterében. A haját most is kiengedve hagyta, mint általában, bár most már emlékezett rá, hogy csak ritkán hordta így.
Ahogy Miki lassan közeledett felé, ő egyre hátrált. Rémülten nézett a férfi szemébe.
– Na mi az kedvesem, át sem öleled a férjed? – kérdezte huncut mosollyal az arcán.
– Miért te jöttél? – kérdezte a nő ridegen, leplezve félelmét. –Megmondtam Biankának, hogy ne szóljon neked.
– Micsoda hűvös fogadtatás – háborodott fel a férfi. – Már ismerhetnél annyira, hogy tudd, előttem nincsenek titkok. Rajtakaptam, ahogy a személyes holmijaid között kutakodik, és mivel nem elégedtem meg az ósdi magyarázatával, amit előadott, végül kénytelen volt bevallani az igazat. Nagyon meggyőző tudok lenni, ha akarok.
– Ebben biztos vagyok – mérgelődött. – Veled viszont egy tapodtat sem megyek sehová. – Megpróbált minnél meggyőzőbb lenni, de a hangja így is megremegett.
Tudhatta volna, hogy ez lesz. Mitévő legyen most? Ha a férjével megy, biztosra vehette, hogy az többé nem engedi el. De nem volt más választása. Már nem. Miki nem engedné őt csak úgy elsétálni onnan. Ő pedig már most rabnak érezte magát. Egyáltalán nem így tervezte ezt az egészet.
– Oh, szóval a kisasszony, aki hónapokig halottnak tetteti magát, hirtelen felbukkan a semmiből, és nem akar velem hazajönni?! Mit jelentsen ez, Izabella? – kérdezte haragosan.
– Mégis mit akarsz tőlem, Miki? Azok után, ahogy bántál velem, és majdnem megöltél? Azt várod talán, hogy a karjaidba omoljak, mintha mi sem történt volna? Na, azt már nem! – mondta a nő elszántan, bár még ő maga sem tudta, honnan vette a bátorságot, hogy így beszéljen a férjével. Megremegett, ahogy a férfi felemelte a kezét. Biztosra vette, hogy meg fogja ütni.
Nem akarta elhinni, hogy Krisztián szerető és védelmező karjaiból önként szaladt a férje kegyetlen karmai közé, amik minden bizonnyal szét fogják őt tépni. Farkasszemet nézett vele, s közben megpróbálta leplezni, hogy mennyire fél tőle még mindig. De a szemeiben bújkáló rettegést nem tudta elrejteni.
Legnagyobb meglepetésére a férfi arcán a harag legkissebb jelét sem vélte felfedezni, sőt, a kezét is azonnal leengedte.
– Nem akartalak megütni – sóhajtott fel szomorúan. Aztán a felesége döbbent arcát látva hozzátette: – Gondoltam, hogy azt hiszed. De igazad van, nem bántam túl jól veled.
Izabella erre nem számított. Miki őszintének látszott, mégsem tudott hinni neki. Ismét felemelte a kezét, de most óvatosabb mozdulattal, s megsimogatta a felesége arcát.
– Milyen gyönyörű vagy – suttogta. – El sem hiszem, hogy itt vagy – nézett rá ábrándos tekintettel. – Ne félj, nem fogom megkérdezni, hogy hol voltál, vagy kivel, mostanáig. A lényeg az, hogy most itt vagy velem. A többi nem érdekel. Túl hosszú volt ez a pár hónap nélküled. Egy örökkévalóság…
– Kérlek, Miki, hagyd abba – mondta kétségbeesetten. A férje sosem volt még ilyen kedves hozzá. Legfeljebb egy kiadós verésre számított, de erre nem. – Hogy érted, hogy nem érdekel? Mit akarsz ezzel elérni? – kérdezte rémülten.
– Semmit sem akarok elérni, csak azt, hogy gyere velem haza.
– Miért? Hogy újra meg újra megverhess? Ezért, mondd? – kéredezte kétségbeesetten könnyes szemekkel.
– Soha többé nem fogok egy újjal sem hozzád érni. Erre megesküszöm – mondta őszintén a férfi.
– Nem hiszek neked. Te sosem fogsz megváltozni. Soha…
– Ne hidd – sóhajtott fel a férfi fájdalmasan. – Azt hittem meghaltál, hogy én kergettelek a halálba, akkor éjjel… Emlékeszel? Iszonyú harag tombolt bennem. Azt hittem megcsaltál… Megütöttelek… Majd előhúztam a nadrágszíjamat… Tudtam, hogy mitől félsz a legjobban… Saját kezemmel akartam elbánni veled… Úgy viselkedtem, akár egy őrült… Te elszaladtál… de így is sikerült néhányszor megütnöm téged… Sajnálom… Fogalmad sincs, hogy mennyire megbántam.
– Hagyd abba! – kiáltotta a nő kétségbeesetten. Nem akarta hallani. Még csak emlékezni sem akart arra a szörnyű éjszakára.
– Nem – válaszolt határozottan a férfi. – Végig kell hallgatnod! Amikor eltűntél a vízben, csak akkor ébredtem rá arra, hogy mit tettem. Utánad ugrottam, de már hiába kerestelek. Te nem voltál sehol. Csak akkor eszméltem rá, hogy mi történt. Megöltem a feleségemet, a gyermekem anyját, az egyetlen nőt, akit valaha szerettem. És mikor a hatóságok sem találtak, teljesen kétségbeestem, de elhatároztam, hogy nem temetlek el, míg a holtested elő nem kerül. Titokban azonban azt reméltem, hogy valami csoda folytán mégis megmenekültél. Akkor megesküdtem rá, ha valaha visszakaplak, soha többé nem foglak megütni és úgy szeretlek majd, ahogy az első perctől kellett volna.
– Nem gondolod, hogy ezzel már elkéstél? – kérdezte a nő szomorúan.
– Sohasem késő – fogta meg felesége kezét bizakodva.
– Már nem szeretlek, sőt, félek tőled, és nem azért jöttem vissza, hogy mindent elölről kezdjünk. Hidd el, hogy már túl késő.
– Ezt hogy értsem? – kérdezte gyanakvóan a férfi. – Csak nem el akarsz hagyni? Ugye nem? – kérdezte kétségbeesetten. – Azt nem fogom hagyni, most, hogy visszakaptalak, nem. Soha, érted, soha nem hagyhatsz el engem! Soha nem engedlek el. – A hangja most először nem parancsoló volt, inkább elkeseredett, a felesége viszont aligha figyelt a hangnemére, mindvégig csak a szavait hallotta, amik megijesztették.

Leírás

Ahogy visszatér az emlékezete, Jázmin mindent hátrahagyva siet vissza a kislányához. Semmi mást nem akar, csak elválni kegyetlen férjétől és Debórával együtt új életet kezdeni Krisztián mellett. De a terve balul üt ki már a legelején, amikor a határnál nem a barátnője, hanem a férje, Miki várja őt. Az első pillanattól kezdve fogságban érzi magát. Még mindig retteg tőle, ennek ellenére vele kell mennie, ha ismét látni szeretné a lányát. Miki viselkedése viszont teljesen összezavarja őt. Mintha nem ugyanaz az ember lenne, aki volt. De tényleg lehetséges, hogy egy olyan agresszív ember pár hónap leforgása alatt ennyire megváltozzon? Ha igen, mi okból tenné? És miért akarja olyan kétségbeesetten helyre hozni az elkövetett hibáit? Izabella nem érti mi lehet a háttérben. Ennek ellenére minden szavát elhiszi. Egyszerűen nem érti mi történik vele. Ő Jázmin és Izabella egyszemélyben, mégis úgy érzi a lénye ketté akar szakadni. Jázmin mindenáron vissza akar térni Krisztiánhoz, aki megtanította őt félelem nélkül szeretni, míg Izabella a férjével maradna, mindent félredobva, a családja érdekében. A lelkében kész háború dúl. A szerelem és a család között kell választania, de képtelen rá. A szívére vagy az eszére hallgasson? Már majdnem sikerül döntésre jutnia, feladva ezzel saját boldogságát, amikor hirtelen, Krisztián ismét felbukkan az életében és mindent felforgat.

További információk

ISBN

9786155665592