Egy kávé Micivel – MűSHOWrvezetők
4 500 Ft
Rövid leírás
Tizenegy úr, tizenegy különböző élet és karrier rajzolódik ki az interjúk során, melyek ebben a könyvben olvashatóak. Tizenegy ajtó, amiken Mici beléphetett a szentélybe, a titkokat őrző hírességek életébe. Beengedték őt, meséltek, sztoriztak a főszereplők, a MűSHOWrvezetők. Sőt! Ezúttal is készült egy képzelt interjú, egy „nagyelsővel” aki az „Óperenciás tengeren túl” lett egykor híres, népszerű showman és akiről kiderült… na, ezt majd a könyv olvasói megtudják!
– Igazából véletlenül, de azért oda is különböző feltételekkel engedték be az embert. Beszédtanárhoz kellett mennie mindenkinek, kivéve nekem.
– …mert neked már volt ORI-vizsgád és az igazolta, hogy tudsz beszélni?
– Nem. Semmi köze nem volt ennek ehhez. Én „csak” megtanultam rádiósul beszélni.
– De ezt hogyan és honnan lehetett megtanulni?
– Úgy, hogy amikor először csináltam a próbafelvételt, pontosan úgy beszéltem, mint a színpadon ötszázezer wattba. Ahol nyugodtan lenyelheted a szavak végét, mert úgy tűnik, hogy nagyon jól és szépen beszélsz. Amikor a rádióban a próbafelvételt csináltam Komjáthy Gyurinál és visszahallgattuk, megkérdeztem, hogy „ki az a rémség, aki itt beszél?” Hát, azt mondta, „ez te vagy!” „Ez? Én? Jézusmária, ez így nem jó.” Elővettem egy kismagnót otthon és felolvastam újságokat, könyveket és megtanultam rádiósul beszélni.
– Ki szólt neked, hogy gyere rádiózni?
– Igazából nem szólt nekem senki. Én voltam az egyik ember, aki bevittem a lemezeimet magnóstul a Komjáthynak, ugyanis mi, a magnós klub láttuk el őt lemezekkel. A mi Billboard lemezeink kerültek be a „Vasárnapi koktél”-ba és a „Csak fiataloknak!” című műsorokba. Senkinek nem volt kedve bemenni, mert az mindig macera volt: elmenni a Fehérvári útra, összeszedni a lemezeket, bebuszozni a Magyar Rádióba. Amikor először mentem be a kettes stúdióba, körülnéztem és azonnal eldöntöttem, történhet bármi, én rádiós akarok lenni!
– Véletlenül szippantott be a Magyar Rádió?
– Abszolút. Annyira, hogy azt mondtam: „hagyjunk minden mást abba!” Akkor Gyurinak volt egy olyan lehetősége, hogy fiatalítson. Csinálhattam próbafelvételt és akkor kaptam először tíz percet az ő műsorában. Engem nagyon érdekelt a technika és akkor én minden nap minimum négy órát egy bérelt kis stúdióban vagdaltam. Zenéket hallgattam, montázsokat csináltam és minden egyebet, amihez másnak nem volt kedve. Volt olyan időszak, amikor a Magyar Rádiónak valamennyi nagy szignálját én csináltam az Ötödik sebességtől az összes nagy műsoron át – mindent.
– Hány éves voltál ekkor?
– Huszonnégy-huszonöt.
Leírás
Mici 2015. októberében kávézott először vendégeivel a Rádió Bézs stúdiójában. Szabó Gabi, vagyis Mici bátran összehoz és olykor akár össze is kuszál szálakat egy jó kávézás, egy jó műsor erejéig. Öt év alatt közel ötszáz műsor és több, mint ötszáz vendég mesélt egy-egy apropó okán a rádióban, Mici mikrofonja előtt és a rádión kívül is egy kávé mellett.
Mici, az „emberre” kíváncsi. Nem azért mert híres, inkább azért, mert valódi értéket lát mögötte. Emberi sorsok, rendkívüli sztorik, sikerek, szakmai csúcsok váltak érthetőbbé az olvasók előtt már az első két könyve – A Szóvivők, Szóvivők újratöltve – 22+1 interjú olvasói előtt is. „A szóvivők” rejtélyes, izgalmas és sokszor megfejthetetlen munkája után, ezúttal a szintén média-szereplők, kollégák, „A műsorvezetők” kerültek a porondra. A nagy színpadra, ahol a Show-t gyakran ők viszik el, vagyis sokkal inkább showman-ek, mint „csak” műsorvezetők. Hogy hol a határ, hogy ők miképp látják a műsorvezetők szakmaiságát, mit gondolnak a jelenlegi és az egykori műsorvezető–munkáról? Ezekre is kíváncsi volt a szerző, aki persze az előző könyvekhez hasonlóan most is utazott az időben, feltérképezte a főszereplők múltját is. Vajon honnan jöttek, hogy kezdték és milyen céllal folytatták a műsorvezetők szintén érdekes, nagyon nehéz, de látványos életét.
Tizenegy úr, tizenegy különböző élet és karrier rajzolódik ki az interjúk során. Tizenegy ajtó, amiken Mici beléphetett a szentélybe, a titkokat őrző hírességek életébe. Beengedték őt, meséltek, sztoriztak a főszereplők, a MűSHOWrvezetők. Sőt! Ezúttal is készült egy képzelt interjú, egy „nagyelsővel” aki az „Óperenciás tengeren túl” lett egykor híres, népszerű showman és akiről kiderült… na, ezt majd a könyv olvasói megtudják!
Ami viszont biztos: ezúttal Buza Sándor, B.Tóth László, Egri János, Gajdos Tamás, Harsányi Levente, Kárász Róbert, Klausmann Viktor, Kósa L.Adolf, Mohai Gábor, Szani Roland és Vágó István a főszereplők.
Kollégák, akiktől tanulhat az is, aki nem a színpad „mestere” és szószólója. Tizenegy úr a televíziózás, rádiózás hőskorából és jelenéből, tizenegy történelmi pillanat, ami számunkra is meghatározó és az olvasónak is kuriózum.
Bányai Gábor, Csaba Erika és Fodor János ajánlásával… Egy kávé Micivel?
További információk
ISBN | 978-615-5665-85-1 |
---|