Webshop

Az Árny

2 990 Ft

Műfaj / Kategória:

Rövid leírás

Arion, ​az Árnyékvilág szülötte olyan lehetőséget kap, amely csak ritkán adatik meg: szabad akarattal ajándékozzák meg. Az Árnyékvilágban eddig csak bábként élhetett, most azonban tudatosan tehet meg bármit a saját akaratából. Ahhoz viszont, hogy a Föld világos felén maradhasson, emberré kell válnia, ami egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen egy Árnynak erre csak kétféle lehetősége van. Az egyik megoldásra nem hajlandó, a másik pedig nem rajta múlik. Ráadásul még az Őrszem Caleb elől is bujkálnia kell, akinek az a feladata, hogy visszaküldje őt a saját világába.

Arion szeretne ember lenni, Mia pedig szeretne ebben segíteni neki. Caleb szereti Miát, ám a gyűlölet, amit Őrszemként az Árny iránt érez, teljesen elvakítja.

Mia szereti Calebet és Ariont is, de nem egyformán. A lány titkolja az Arionnal való kapcsolatát Caleb előtt, miközben próbál megoldást találni, de a titkolózás nem megy a végtelenségig.

Arion végül felfedi Mia előtt a titkát, a teljes igazságot, Caleb végleg megváltozik, és minden a feje tetejére fordul…

Arion
Érzek valamit. Nehezen mozgok, mintha a testem nem is ebbe a világba tartozna. Mintha épp egy álomból ébrednék fel, a szemem előtti homályos kép kezd tisztulni. Megállok és várok, az érzés egyre erősebb. Akarok még belőle, mert boldogsággal tölt el. Mellettem egy éjfekete hajú nő sétál el, tekintete üres. Ahogy elsuhan pár centire tőlem, megérint az illata, mely furcsán édeskés. Egy út szélén állok, körülöttem házak, kisebbek és nagyobbak, de mind olyan hamuszürke, egyhangú, akárcsak itt minden. Nem tudom, miért vagyok itt, honnan indultam és hová tartok. Melegség önt el.
Itt mindenki egyforma: hollófekete a hajuk, koromfekete ruhát viselnek, világít a kék szemük, és üres tekintettel néznek maguk elé, mintha nem is élnének. Csak jár a lábuk, a kezük, besétálnak a házakba, s ki onnan, értelmetlen mozdulatokat végeznek, de mintha fogalmuk se lenne arról, miért is teszik. Lenézek a ruhámra: az enyém is fekete, a csizmám, a nadrágom, és a bő köpeny is, ami egészen a bokámig ér. A hajamhoz érek, próbálok egy tincset megnézni belőle. Könnyedén sikerül: hosszú és fekete. Nehezen lélegzek. Kinyitom a szám, és kimondom a nevem. Először hallom a hangom, mely furcsán úszik a súlyos levegőben. Látom, ahogy hullámokat kelt, majd a hullámok eltűnnek.
Még egyszer körülnézek: itt mindenki tudat nélküli. Fogalmuk sincs arról, mit csinálnak.
Én miért vagyok más? Hirtelen fejfájás gyötör. Olyan élesen hasít belém, hogy lerogyok a földre, és a két kezemmel fogom a fejem. Ledermedve nézem végig a sebesen pergő képkockákat magam előtt: egy színekkel teli világ, és egy lány, akit jól ismerek, de nem tudom, honnan. Élénkzöld fák és fűtenger, színes virágok és pillangók a szivárvány minden színében. De honnan tudom, mi az a szivárvány, ha sose láttam? A képkockákban emberek tűnnek fel, akik tarka ruhákban vannak, és olyan dolgokkal rendelkeznek, amikről tudom, hogy itt nincsenek. Úgy hívják őket: tárgyak. És hirtelen látom, mi volt az ősidőkben. Látom az Univerzum születését, és lassan megértem, miért vagyok itt, és miért vagyok az, aki.
Nem tudom, meddig tart a képek sebes pergése, de amikor vége, a fejfájás is elmúlik. Felkelek a hamuszürke földről, körülnézek ebben az unott, élettelen világban, és már mindent értek.
Könnyű megtalálni az átjárót, mintha hangosan hívna magához. Egy pillanatra elolvadok a szurokszínű örvényben, aztán a másik oldalon találom magam.
Érzem, hogy könnyedebben lélegzem, de a tüdőm fájdalommal tiltakozik a hirtelen bezúduló új levegő ellen. Valami felfelé jön belőle, és a gyomromból is, mintha telítve lennének, s most szabadulni akarnának a bennük lévő anyagtól. Iszonyú fájdalommal jár, oldalra fordulok és összegörnyedek a földön, köhögök és öklendezek, de végül kiürül a számon és az orromon keresztül a sötét massza. A hátamra fekszem és várom, hogy a fájdalom távozzon, és a testem megnyugodjon végre. A kapu felszíne gyorsan testet ölt. Lehunyom a szemem, és már kicsivel arrébb kerülök, nem lenne jó, ha az örvény újra megnyílna.
Gyenge vagyok. Várok, amíg a testem erőre kap, és az elmém tisztább lesz. Homok vesz körül, mely hűvös és finoman puha, csak fekszem benne, s közben a tenyeremmel simogatom magam mellett az apró szemcséket. Különös és kellemes érzés a tapintás.
Közben akaratlanul is az eget nézem, melyen csillagok bukkannak fel, és csodálkozom a ragyogásukon. A sötétedő égbolton szivárványos színek kezdenek játszani. Élénk, és gyönyörű. Energia, amely odaátról áramlott át velem együtt, s most összetalálkozott az itteni légkörrel. Narancs, kék, lila, zöld, sárga és piros nyalábok kígyóznak odafenn egy ideig pontosan a kapu felett, aztán hirtelen eltűnnek.
Bátrabban szedem a levegőt, már nem okoz fájdalmat a beáramlása. Lassan minden érzékszervem kiéleződik, minden zavaró elem letisztul a belsőmben. Tapintok, látok és hallok, mint egy igazi ember. És gondolkozom, mert az emberek által alkotott szavak tömkelege zúdul rám.
– Itt vagyok, én vagyok – mondom, és tetszik mélyen zengő hangom, mely másabb, tisztább, mint odaát, és nem hagy nyomot a levegőben, s tetszik, hogy ismerem a szavakat. Szeretem ezt a Földet, mindig itt akarok maradni. Küzdeni fogok ha kell, hogy maradhassak.

Caleb
Nem tudom, mi történik velem. Magas láz gyötör, és egyfolytában hallucinálok.
Éjfél van. Egy hang arra utasít, ki kell mennem az öreg temetőbe, mert ott találok csak választ. De mégis mire? Hisz még a kérdést se tudom, csak azt, hogy piszok rosszul vagyok, és formátlan alakokat látok mindenütt. Nem értem, mi történik velem, de a szüleimet nem akarom halálra rémíteni. Felkelek, és kilopózok a házból, bár nagyon rosszul vagyok. Engedek a hang erejének, nem tehetek mást. Csak most jövök rá, hogy a hang nem kívülről jut el hozzám, hanem az agyamban szólít.
Fél éjszaka a temetőben vagyok. Egész idő alatt tombol bennem a láz, s tudom, csak itt találhatok megnyugvást végre. A hang utasít, mikor kell megállnom, én meg csak leülök és várok.
Hideg van. Érzékelem, de a bőröm nem fázik. A csillagos, éjfekete égbolt, mintha rám akarna feküdni. Várok, míg újabb jel nem érkezik egy fénypont formájában a régi, omladozó sírkövek között. Az orrom előtt jelenik meg, olyan, mint egy apró csillag, imbolyog egy darabig, aztán a hang arra utasít, nyissam ki a szám. Minden ízemben remegek, de megteszem. Az apró fénygömb azonnal belerepül, én pedig lenyelem. Olyan érzés, mintha egy kis tűzgolyó gurulna le a torkomban, aztán a gyomromban érzek hőséget. Félek, mert fájdalmat érzek, ahogy szétmállik bennem, és a véráramomba kerülve a testem minden porcikájába eljut.
Néhány perc eltelik, már nem érzem magam lázasnak, és lassan a fájdalom is elmúlik. Érzem, ahogy az ismeretlen energia eggyé lesz a véremmel, és erősebbé válok, mint a legendás Héraklész. Lehunyom a szemem, és újra meghallom a hangot. Azt mondja, kiválasztottak egy feladatra. Azt mondja, most eljön hozzám valaki és megajándékoz, és amit ad, a küldetésem végéig viselnem kell.
Kérdezni akarom, mi ez a feladat, de csak az elmémben létezik a kérdés, ám a hang megfelel rá.
„Őrszem leszel, aki megvédelmezi a világok közti egyensúlyt.”
Újabb kérdés fogalmazódik meg bennem, mert tudni akarok mindent ezzel kapcsolatban, de a hang csendre int. Azt mondja, idejében megtudok mindent, de most nézzek a hátam mögé. Egy sötét alakot látok közeledni. Mikor elém ér, felállok. Egy öreg, alacsony, indián férfi. A haja hosszú, egyenes, inkább ezüstös, mint fekete, egész a derekáig ér, melyet két oldalt egy-egy vékony fonat, és toll díszít. Rojtos kabátot, bő nadrágot és mokaszint visel. Az arcán olyan sok a barázda, hogy legalább kétszáz évesnek gondolom. Orra lapos, a szeme apró és fekete, mint a korom. Nincs pupillája, vagy nincs írisze, ezt nem tudom eldönteni, csak a tökéletesen fekete, igéző köröket bámulom a szeme fehérjében.
Lepillantok a kezére. Felém nyújtja. Egy vékony bőr nyaklánc csüng alá az ujjairól, rajta egy fekete kristályból faragott medállal. Egy pók, talán madárpók. Nem viszolygok tőlük túlságosan, úgyhogy könnyedén elfogadom tőle. Felveszem, és a medált középre igazítom. Felnéznék az öreg indiánra, de már nincs ott.

Mia
– Biztos jó lesz neked most egyedül? Próbáld meg nem felkötni magad valamelyik fára, jó? Az a seggfej nem ér annyit.
– Persze, Karen, tudom. Ne aggódj, nem csinálok hülyeséget. Azt hiszem, most már túl leszek rajta.
– Hé, nem muszáj begubóznod, velem is lehetnél! Lemondom az összes izgalmas programomat a nyár hátralevő részére a kedvedért!
– Nem kell. – Karen nagyot sóhajt a vonal végén.
– Eleget szenvedtél. Mike kitekerheti a nyakát, ha akarod. Én meg a Tináét. Na? Csak engedélyt kell adnod rá. – Felnevetek. Karen nem riadna vissza semmitől, ha rólam van szó. Ezért imádom. Képes rá például, hogy a sült pulykából élőt varázsoljon, ha akar. Meg is tette ezt tavaly hálaadáskor, csak egy seprű kellett hozzá. A pulyka, amit ketten akartunk a hálaadásnapi asztalra tenni, amúgy is szénné égett, szóval nem sajnáltuk. Csak egy kicsit.
– Hagyd őket, legyenek boldogok! Remélem, az élettől visszakapják majd mind a ketten a fájdalmat, amit nekem okoztak.
– Abban biztos lehetsz. Az ilyenek mind visszakapják – helyesel a barátnőm. Szinte látom magam előtt, amint vörös fürtjeit rázza, ahogy hevesen bólogat.
– Jó, hogy vagy nekem – mondom elérzékenyülve. Egy pillanatnyi hallgatás a vonal túlsó végén azt sugallja, meghatottam.
– Hát ja. Még jó, hogy legalább én itt vagyok. Nem is tudom, mi lenne veled nélkülem, édesem – mondja komoly hangsúllyal, de aztán elneveti magát. – Írj majd, oké? Tudom, hogy Doville egy elmaradott hely, ahonnét képtelenség telefonálni. Nem is tudom, hogy a fenébe képesek ott megélni az emberek telefon nélkül. Én tuti belehalnék. Se wifi, semmi! Ahhh!
– Most erre van szükségem, úgy érzem. Olyan lesz, mintha visszamennék egy kicsit az időben. Mondjuk úgy ötven évvel ezelőttre. Egyébként meg tévé ott is van. Még akkor is, ha csak három csatornát ad. És a telefont is meg tudom oldani, ha nagyon akarom. A Doville-hez legközelebbi városban.
– Figyelj, nem vagyok benne biztos, hogy mostanában pont egy olyan helyre lenne szükséged, mint Doville. Ott még a madár se jár. Unalmadban fogsz begolyózni, nem is beszélve arról, hogy így csak Zed fog az eszedben járni.
– A nagyiék értenek az unaloműzéshez, nyugi – mondom, de ezzel hazudok. Ahogy visszaemlékszem a legutóbbi nyaramra náluk, a nagyapám akaratlanul elejtett viccein, és a konyhaimádó nagyanyám finomságain kívül nem sok emlékezetes dolgot tudnék felsorolni. Most gondolok csak bele. Tényleg jó ez nekem? Elvágni magam a külvilágtól hetekre? A szüleim biztosak benne, hogy jó helyem van ott, és egyáltalán nem lepődtek meg a kérésemen, hogy meglátogassam a nagyiékat. Hogy Zeddel szakítottunk, nem verték nagy dobra. Legalábbis nem annyira, mint vártam. Apu például csak egyszer akarta lelőni a vadászpuskájával, anyu meg csak egyszer említette meg, hogy az ilyenekre halálbüntetést kellene kiszabni. Hogy három nappal a szakítás után kórházba kerültem, mert se nem ettem, se nem ittam, már megint más tészta.
Akkor mindketten le akarták szakítani tőből Zed micsodáját.
– Na jó, te tudod, de ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek előre – mondja kioktatólag. – Két héttel ezelőtt még azt hittem, el fogom veszíteni a legjobb barátnőmet.
– Csak mert elhagytam magam.
– Mia, kérlek, te nem elhagytad magad, hanem meg akartál halni! Egy gyáva, semmirekellő, koszos féreg miatt! Olyan szarul néztél ki, hogy fáj még rágondolni is! Mi a biztosíték arra, hogy nem esel megint depresszióba?
– Hát… nem tudom, de…
– Na látod, éppen erről beszélek! Nem tudom, anyádékat hogy sikerült meggyőznöd, de engem nem teszel lapátra ilyen könnyen.
– Kösz, de nem kell aggódnod, jól leszek, hidd el. És majd írok, megígérem.

Leírás

Arion, ​az Árnyékvilág szülötte olyan lehetőséget kap, amely csak ritkán adatik meg: szabad akarattal ajándékozzák meg. Az Árnyékvilágban eddig csak bábként élhetett, most azonban tudatosan tehet meg bármit a saját akaratából. Ahhoz viszont, hogy a Föld világos felén maradhasson, emberré kell válnia, ami egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen egy Árnynak erre csak kétféle lehetősége van. Az egyik megoldásra nem hajlandó, a másik pedig nem rajta múlik. Ráadásul még az Őrszem Caleb elől is bujkálnia kell, akinek az a feladata, hogy visszaküldje őt a saját világába.

További információk

ISBN

9786155665523