1. fejezet
Álmodj egy nagyobb álmot!
„A legnagyobb eredmény, amit elérhetünk az életben,
hogy olyannak teremtjük a körülöttünk lévő valóságot,
ami reflektálja az álmokat és a vágyakat,
amelyek a tudatunkban élnek.”
Mike Dillan
A Bahamák déli részén, az Exumák partjain, a 75 lábas yacht jacuzzijában ringatózva, kedvenc pezsgőmet kortyolgatva ünnepeltem a tudatos teremtés valóságát és jelenlétét az életemben. Azt, hogy kapcsoltban vagyok az Univerzum energiáival, Istennel, az Angyalokkal, és hogy minden úgy történik, ahogy kigondolom, ráadásul szinte fénysebességgel követi a fizikai szintű megnyilvánulás a gondolatot.
Persze, nem volt nehéz dolgom, hogy tudatos kapcsolatban legyek az Isteni energiákkal, hiszen a Mennyországban voltam – legalábbis ez a hely a legközelebb állt ahhoz, ahogyan valaha is elképzeltem a Mennyországot. Az Exumák a Bahamák fő szigeteitől délre eső 365 részből álló szigetcsoport, amely természeti csodát az emberiség kb. egy százalékának adatik meg az a szerencse, hogy valaha is megláthasson. Az Atlanti óceánt járó cruise hajóknak ugyanis túl sekély a víz, hogy megközelítsék a szigetvilágot, a Bahamák fő szigeteitől pedig túl nagy a távolság, hogy kisebb hajók megtegyék a 22 csomóval kb. egy napig tartó utat. Így marad az egy százalék, aki valaha is megtapasztalja ezt a mennyei csodát. A víz türkiz színének eddig soha nem tapasztalt, valótlannak tűnő árnyalatai és a vakító, selymes homok találkozása kiváltotta vibráció eddig számomra ismeretlen frekvencia-szintre emelte a tudatosságomat.
Eltűnt az a világ, amit eddig ismertem.
Nem léteztek gondok, aggodalom, félelem, stressz, bizonytalanság… Ez a misztikus hely abban a szférában tartotta az agyhullámaimat, ahol kizárólag az öröm érzése lehetséges. Olyan volt, mintha boldogsághormonok áramlata indult volna el az egész lényemben, attól a pillanattól kezdve, ahogy a fedélzeten állva magamba szívtam ennek a mennyei helynek a végtelen energiáját. Eddig soha nem tapasztalt bizonyossággal tudtam, hogy társ-teremtője vagyok az életem eseményeinek, és hogy innentől kezdve minden rendben lesz. Az Univerzum gondomat viseli, nekem csak annyi a feladatom, hogy kristálytisztán és fókuszálva tartsam magam előtt, hogy mi az, amire vágyom.
A tudatossá válásom tizenkét éves koromban kezdődött, amikor realizáltam, hogy Amerikában fogok élni. Nem tudtam, hogy honnan jött ez a felismerés: egyszerűen egész lényemet elöntötte a vágy, és onnantól kezdve nem létezett B terv.
Egyetlen cél volt előttem: Amerika.
Izgalommal és várakozással töltött el a határtalan lehetőségek és a fényes jövő gondolata.
Tizenkét évesen önbizalommal telt vagány kiscsaj voltam. Minden kétely nélkül tudtam, hogy a legjobbat érdemlem, s hogy bármit képes vagyok megvalósítani az életben. Mindig kapcsolatban voltam ezzel a köztes létből magammal hozott isteni emlékkel, ráadásul olyan kiváltságos környezetben nőhettem fel, ahol a szüleim az életem minden pillanatában erősítették bennem ezt a bizonyosságot. Áradt felém az önbizalmamat építő feltétlen szeretet és bőség. Családom minden tagja, a tanáraim, az edzőim – mindenki fürdetett a szeretetben, hitt bennem és büszke volt rám, ami napról napra erősített. Mindennek köszönhetően serdülő lány koromra félelem nélkül éltem, eget rengető álmaim voltak és megállíthatatlannak éreztem magam.
Akkor még nem tudtam, amit ma már, mint hipnoterapeauta, a tudatosság szakembere igen: analizálom és értem, hogy hogyan manifesztáltam a tudatos teremtés eszközeit használva azt a lehetőséget, amely elindított kalandos utamon. A felismerés pillanatától kezdve soha nem hagyta el a tudatosságom felszínét a vágy, az álom, a cél. Egyetlen nap sem telt el, hogy ne gondoltam volna arra az életre, amire vágytam. Kedvenc időtöltésem a naplóírás volt, ahol az üres oldalak felett szabadon merengtem és álmodoztam arról, hogy hogyan képzelem az óceánparton a pálmafákkal körülvett életet. Persze ekkor még a legfőbb referenciapontjaim a hollywoodi filmek voltak, na és persze a Dallas és a Dinasztia, ahonnan az életstílussal és a gondolkodásmóddal ismerkedtem. Arra vágytam, amit ezektől a gazdag nőktől láttam a tévében: szabadon döntéseket hozni, utazni, vásárolni, a véleményemet megfelelni vágyás nélkül kifejezni, a nőiességemet megélni, függetlennek lenni…
Ha abban az időben ismertél, nagy valószínűség szerint áradoztam neked valamilyen formában Amerikáról, a Rodeo Drive-ról és Hollywood-ról. Az egész lényemmel éltem ezt a vágyat: erről szólt a zene, amit hallgattam, a könyv, amit olvastam, ezt ábrázolta az álomnaplóm, amelybe képeket gyűjtöttem arról, hogy hogyan fog az életem kinézni, amikor majd Amerikában élek.
Soha, egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy nem fog sikerülni, hogy képtelen vagyok rá, hogy lehetetlen, hogy nem érdemlem, hogy túl nagy falat, hogy elbukhatok. Soha nem engedtem meg magamnak, hogy a kétely gondolatai elárasszák az elmémet. Mindig aktív és erős volt bennem az a hitrendszer, hogy amire gondolok, amire vágyok, azt megtapasztalhatom. Mintha zsigerből tudtam volna, hogy a „hogyan”, az nem az én feladatom. Az én dolgom, hogy megálmodjam, képekre fordítsam a vágyat, amit érzek, és folyamatosan az elmém fókuszában tartsam. A többi az Univerzum dolga.
Huszonkét éves voltam, amikor a lehetőség fizikai valóságot öltött: fogtam a két bőröndöm, és elindultam az amerikai álom megélése felé.
Első lépés az álomélet felé…
„Egyre csak elvesznek azok a dolgok, amelyek megélésére lehetőségünk lenne:
eltűnnek, mert elmulasztjuk elképzelni őket.”
Rainer Maria Rilke
Személyes tapasztalataim és tanulmányaim alapján én abban hiszek, hogy mindannyiónk első DNS-ében kódolva van az isteni terv, amelyet lehetőségünk van a fizikai valóságban megtapasztalni.
Ugyanúgy, ahogy egyetlen makkban benne van egy csodálatos és monumentális tölgyfa kiteljesedésének, úgy benned is ott van Isteni Lényed, teljességed, legmagasabb verziód megtapasztalásának és legmagasabb szintű éned életre hívásának a lehetősége.
Tőled függ, hogy odafigyelsz-e erre a hívásra, hogy felfedezed-e, kifejezésre juttatod-e önmagad – a kincset, amivel megszülettél.
Minden makkból tölgyfa lesz?
Természetesen nem, ugyanúgy, mint ahogy az emberek többsége is az igazi képességeik megtapasztalása és kifejezése nélkül éli le az életét. De minden, amire szükséged van a boldogságod megteremtéséhez, az álmaid, majd a sikereid megéléséhez és a küldetésed megtapasztaláshoz, benned van! A terv, az adottság, a képesség, sőt a szükséges önbizalom is, mind-mind jelen van a születésed pillanatában. Ekkor még kapcsolatban vagy a Felsőbb Éneddel és a Kreatív Intelligenciával, így pontosan tudod, hogy óriási rendeltetéssel érkeztél a fizikai valóságba, hogy születéseddel egy izgalmas, kalandos útra léptél, azzal a szándékkal, hogy megtapasztald önmagad, és kifejezésre juttasd isteni minőséged s képességeidet. Hogy realizáld önmagad. Megvalósítsd, életre keltsd mindazt, ami lehetséges számodra.
Ekkor még tudtad, hogy különleges vagy, és tudtad, hogy nincs senki más a Földön, aki ugyanazokkal a képességekkel es talentumokkal rendelkezik, mint te. Tudtad, hogy az egész világ kíváncsi rád, és hogy a világnak szüksége van mindarra, amit kizárólag TE tudsz nyújtani. Tudtad, hogy különleges és egyedi vagy. Tudtad, hogy bármire képes vagy, és tudtad, hogy megérdemled, amire vágysz, hiszen születési jogod a szabadság, a boldogság, az egészség és a bőség megtapasztalása. Csak azért, mert megszülettél. Nem kell bizonyítanod, nem kell megfelelned, nem kell beállnod a sorba. Születési jogod, hogy szabadon szeress, szabadon kifejezd önmagad, hogy szabadon élj, és élvezd az Univerzum csodáit.
Emlékezz erre a bizonyosságra, erre a kétely nélküli tudatra! Arra, hogy óriási értékek vannak benned, és a kreatív energiáid kifejeződése lételemed! Ahogy a póknak a hálószövés, úgy neked is lételemed, hogy kifejezd kreativitásodat és különlegességedet.