Webshop

A jóslat beteljesedése I. – Az első lépések

2 990 Ft

Műfaj / Kategória:

Rövid leírás

Jessmine Evans vagyok. Készen álltam, hogy a szüleimmel harcoljak, de ehelyett egy olyan világba csöppentem, amelyről semmit sem tudok. Az apámmal folytatott edzések gyerekmesének tűnnek ahhoz képest, ami vár rám, és mindez egy ostoba jóslat miatt.

Az első 50 vásárló ajándék könyvjelzőt kap kiszállított kötetéhez!

1. fejezet
Egy sírnál állva az emberek általában szomorúak, kétségbeesettek és sírnak, nem pedig a számlákra gondolnak. Ha választanom kéne, hogy a sír mellett álljak, vagy inkább engem temessenek, az utóbbit választanám. Egyedül maradtam, megint. A második családom veszítettem el, és rajtuk kívül nincs senkim.
Túl sokat utaztunk ahhoz, hogy barátaim legyenek, de mostanáig valahogy nem is hiányoztak. Olyan csendes volt a temetésük is, mint az életük: csak a pap meg én. És persze a rendőr, aki a kezembe nyomta a fizetési felszólítást és a kilakoltatási végzést. Csak egy barátra vágytam, és egy esernyőre a zuhogó esőben. A kapucnim nem sokat segített, már bőrig áztam. Nem értettem semmihez, csak a középiskolát fejeztem be, és nincsenek rokonaim. Nem akarok az utcán maradni, de egyedül azt tudom, hogyan védjem meg magam. Talán valami fight clubban meghúzom magam. Próbáltam olyan kicsire összehúzni magam, amennyire csak tudtam, és valami fedezéket kerestem.
Ekkor pillantottam meg Őt. Hosszú, fekete kabát és csizma, az eső pedig látszólag nem zavarta. Úgy menetelt előre, mint valami katona, de végül megtorpant. Hátrafordult és egyenesen rám nézett. Legalábbis az hiszem, mivel a szeme helyett egy napszemüveg meredt rám, annak ellenére, hogy legalább három órával ezelőtt besötétedett. Egy perce csak bámultunk egymásra, amikor levette a napszemüvegét.
Ismerem őt. Mindig feketében, tőlem tisztes távolból figyelt. Kiskoromban a szüleim azt mondták, biztosan csak képzelem a dolgot, és ahogy egyre idősebb lettem, egyre kevesebbszer láttam, ezért már nem is foglalkoztam vele. De most biztosan tudtam, hogy Ő az. Rájöhetett, hogy felismertem, mert azonnal visszavette a szemüvegét és továbbindult.
Kirázott tőle a hideg, de pont ez az érzés nem engedte, hogy hagyjam elsétálni. Nem lehetett véletlen, hogy pont most látom újra. Apám megtanította, hogy véletlenek nem léteznek, minden találkozásnak oka van. Úgy mozgott, mint valami szellem. Az eső miatt kevesen voltak az utcán, és mégis a kaszásnak öltözött idegen helyett az a kevés ember inkább engem figyelt, mint Őt. A könnyed mozgása csak még kíváncsibbá tett. Az egész kisugárzása ismerős volt, pont, mint az apámé az edzések alatt. Minden idegszálával a környezetére koncentrál, szinte eggyé válik vele. Hamar a kivilágított utcákról a sikátorok felé fordult, és bár biztos voltam benne, tudja, hogy követem, nem is próbált megakadályozni benne.
Nem kellett figyelnem, merre megy, úgy ismertem a várost, mint a tenyerem. Két utcára innen egy iskola, három saroknyira egy kocsma és tíz perc sétára van az a bizonyos fight club, ami egy pár perce még az egyetlen lehetőségnek tűnt. Egy régi templomnak tűnő omladozó kőhalmaz felé tartott. Furcsa volt, mintha korábban nem is lett volna itt. Még sohasem láttam.
Egy belső hang azt súgta, ha tovább követem, talán megöl majd. Egy másik pedig azt súgta, hogy kövessem tovább. A kíváncsiságom nyert. Egy vaskapu lógott erőtlenül a tartószegeken, mögötte pedig gazokkal teli kert volt. Hangos nyikorgással kijjebb tárta a kaput, és mint az eltűnt épületben, én is utánamentem.
Furcsamód odabent égett néhány gyertya, ezért vöröses fény derengett, kissé földöntúli hangulatot teremtve. Előrébb mintha láttam volna még valakit, ezért elbújtam az egyik testesebb, még félig ép oszlop mögé. Elég széles és magas volt ahhoz, hogy el tudjak rejtőzni, és elég közel volt ahhoz, hogy hallhassam őket. És ami talán még fontosabb, elég közel egy annyira leomlott falhoz, hogy könnyedén elfuthassak, ha a helyzet úgy kívánja.
Óvatosan kikukucskáltam az oszlop mögül: az elől lévőn fekete csuklya volt, de ezen kívül mást nem láttam belőle. Hunyorítottam, hátha mégis meglátok még egy apró részletet, ami esetlen egy rendőrségi vallomásnál még jól jöhet, és talán csak képzeltem, de mintha fekete füst szállt volna fel a fickóból. A titokzatos idegenem megállt mellette, és láttam, hogy a kabátja bal oldalát szétnyitja.
– Nem gondolod kissé ironikusnak, hogy pont itt rejtőzködsz? – szólalt meg reszelős hangon.
– Mit akarsz? – kérdezte a másik.
– Mit gondolsz? – kérdezett vissza az idegenem, és úgy fordult, hogy a másik láthassa, mi van a kabátja alatt.
Válaszul morgásszerűséget hallottam, aztán a csuklyás támadásba lendült. Azonnal visszahúzódtam az oszlop takarásába, aztán lövés hangját hallottam, és a mellettem lévő falat beterítette a vér. Aztán csend lett. Vártam, hogy a másik mit tesz. A számra tapasztottam a kezem, hogy a lélegzetvételemtől halljam, ha esetleg elindul felém, és lassan a már korábban kiszúrt vészkijáratom felé fordultam.
Sötétebbnek tűnt, mint korábban, és mintha vörös szempárok világítottak volna nem messze tőlem. Közeledtek. Kiugrottam az oszlop mögül, egyenesen neki a fekete ruhásnak, akit követtem.
– Miért követtél? – kérdezett, én pedig nem vettem le a tekintetem a közeledő szempárokról.
– Erre most nincs időnk – mondtam, és az ellenkező irányba akartam rohanni, amikor elkapta a kezem.
Jeges hideg futott át a testemen, szinte a csontomig hatolt. Tudtam, hogy rám néz, de még mindig a szempárokat figyeltem. Már csak pár méterre voltak. Végre észrevette, hogy Ő korántsem érdekel, és amikor meglátta, amit én, még jobban szorította a kezem.
– Most velem jössz – húzott a templom hátsó traktusa felé.
Nem szóltam semmit, nem is ellenkeztem. A templom mögött egy fekete motor állt, egyszerűen felült rá, majd rám nézett. Felszálltam én is és átkaroltam a derekát. Nem érdekel, ki lehet Ő, még mindig jobban járok vele, mint azokkal, amik közelednek. Azonnal elindult, és a motor felbőgésével egy időben a templom ajtaja kirobbant a helyéről.
Emberszerű lények rohantak utánunk, de emberfeletti sebességgel. Magasabbak voltak az átlagnál, és sokkal izmosabbaknak tűntek. Mindegyikük haja fekete volt, kiemelve a hófehér bőrüket, ami csak még furcsábbá tette őket. Egyikük közelebb ért és felém kapott. Fájdalom nyilallt a combomba, majd egy pillanat múlva már alig éreztem. A motor felemelkedett, én pedig ijedten még szorosabban kapaszkodtam. Amikor újra két kerékre érkeztünk, úgy tapadtam a hátára, mint akinek az élete múlik rajta. A szél süvített a fülembe, a szemem szorosan összezártam. Néha úgy éreztem egy-egy kanyarnál, mintha bármelyik pillanatban felborulhatnánk, de aztán valahogy mindig sikerült elkerülnie.
Morgásfélét hallottam át a szél süvítésén, ezért kinyitottam a szemem. Az egyikük mellénk ért, szemei vörösen fénylettek, és egyenesen rám vicsorgott. Fogai mind hegyesek voltak, mintha csak lereszeltél volna őket. Ekkor egy újabb kanyart vettünk, üldözőnk pedig egy épület falának csapódott. Kezdtem megnyugodni, ezért az elsuhanó tájat kezdtem figyelni.
Már elhagytuk a várost és az országúton hajtottunk. Olyan gyorsan mentünk, hogy a kielőzött autókból szinte csak a lámpáikat láttam. Valahogy túl gyorsnak tűnt, de ezt betudtam az adrenalin hatásának. Aztán végre lassított, és újra házak mellett haladtunk el. Amikor megállt, egy olyan épületet láttam, ami egy régi kastélyra emlékeztetett.
Éppen bezáródott mögöttem az ajtó, amikor a fájdalom a jobb combomba visszatért. A falnak hátráltam és egyik kezem a sebre szorítottam, de a vérem utat tört magának az ujjaim között. A fájdalom egyre nőtt, az idegen férfi pedig hozzám sietett.
– Ez nem lesz jó, az egyik vámpír megmart.
– Álljunk csak meg, vámpír? Miről beszélsz?
– Erre nincs időnk, sietnünk kell – mondta, majd ölbe kapott és szinte futva indult el velem. A sebem égni kezdett, és mintha a tűz a véremmel együtt szétáradt volna az egész testemben. Amint elérte a szívem, olyan érzés volt, mintha valaki fojtogatna. Nem kaptam levegőt, amitől a testem förcsbe rándult. A következő pillanatban már egy ágyban voltam, és megmentőm hol engem szólongatott, hol dühös arccal egy Edward nevűnek ordított. Egy lány és két fiú sietett hozzánk. A lány rám se nézett, az egyik fiú a megmentőmet vonta kérdőre, én pedig megragadtam a másik fiú kezét. Arcát álarc fedte, ami rémisztőnek hatott volna, ha nem látom ezüstös szemeit. Amikor megszólalt, a többiek elnémultak. A mellkasom fölé tette a kezét, majd mormogott valamit, amitől újra kaptam levegőt…

Leírás

Az érzelmek és emberi kapcsolatok gyengévé tesznek, sebezhetési pontot adnak az ellenfél kezébe. Ezt tanították meg elsőként a szüleim. Ajándékok helyett kék-zöld foltokat kaptam, mert egy plüssmaci nem tud megvédeni, viszont egy jól irányzott rúgás igen. De mindent elveszítettem, újra. Senkiben sem bízhatok és nincs hol élnem sem, amíg meg nem látom azt a titokzatos alakot, aki gyerekkorom óta követ. A szüleim azt hitték, csak képzelem, és ráfogták, hogy egy képzeletbeli barát. Most mégis újra feltűnt, és a szemem láttára ölt meg valakit.

Jessmine Evans vagyok. Készen álltam, hogy a szüleimmel harcoljak, de ehelyett egy olyan világba csöppentem, amelyről semmit sem tudok. Az apámmal folytatott edzések gyerekmesének tűnnek ahhoz képest, ami vár rám, és mindez egy ostoba jóslat miatt. Én viszont nem állok készen arra a sorsa, amit nekem szántak.

További információk

ISBN

978-615-5665-69-1